Fitmummy Nelli

Legyél fitt kismama!

fitmummy blog

Barsi-Biró Kornélia

Barsi-Biró Kornélia (Nelli) vagyok, pre- és posztnatális tréner, kismama jóga oktató. A mozgáson keresztül szeretnék segíteni neked életed egy meghatározó időszakában: a várandósságod alatt és a szülésed után. 

Célom, hogy a mozgáson keresztül segítsek neked, hogy közelebb kerülj a testedhez, a jelzéseihez, a határaihoz, hogy bízz a testedben, hogy értsd mi miért történik mind a várandósságod alatt, mind pedig a szülés után. 

A Testnevelési Egyetemen végeztem úszó szakedző, valamint testnevelő, – gyógytestnevelő szakon. Dolgoztam úszóedzőként és testnevelőtanárként, aztán az élet a funkcionális edzés világába sodort, így 2018-ban elkezdtem az óbudai Thor Gymben dolgozni csoportos, valamint személyi edzőként. Egyre több vendégem lett, így egyre több mozgásszervi panasszal találkoztam. Volt, amit tudtam kezelni, de volt, hogy a panaszok időről időre visszatértek. Ezért elvégeztem Kondor Judit mozgásterapeuta képzését, hogy mind a prevenció, mind a rehabilitáció területén elmélyítsem a tudásom. Eleinte voltak férfi, női vendégeim egyaránt, aztán szépen lassan csak nők (túnyomórészt szült nők) kerestek meg általában derék, -hát, -vállfájdalmakkal, akaratlan vizeletcseppenéssel, fájdalmas császárheggel. Eközben az én életemben rendeződni látszott, hogy mi áll menstruációs fájdalmaim hátterében és több év szenvedése végre nevet kapott: adenomiózis, endometriózis. Így mind a saját, mind pedig a vendégeim panaszai miatt döntöttem el, hogy szeretnék többet tudni a várandósságról, a szülés utáni állapotról, így elvégeztem Almásy Csilla pre, – és posztnatális tréner képzését, ahol megtanultam, hogy milyen edzésprogramra van szüksége egy kismamámak és hogy a szülés utáni regeneráció mennyire elengedhetetlen ahhoz, hogy a nők teljes életet tudjanak élni a várandósság, a szülés után. Az „állapotom” (nem szeretem betegségnek hívni), miatt elkezdtem jógázni és egyszer csak szembe jött velem, hogy a stúdió, ahova már évek óta járok kismama jóga oktató képzést hirdet. Egész addig úgy voltam vele, hogy a jóga órákon szeretem, hogy én vagyok a vendég, hogy én vagyok a másik oldalon, de ez a képzés nem hagyott nyugodni, egy belső hang azt mondta, ez kell nekem. Már a képzés alatt kiderült, hogy nagyon jó döntést hoztam, elképesztő tudásra tettem szert. Az anya testében történő változásokról tudtam, de betekintést nyerhettem, hogy mi történik a babával abban a 9 hónapban, valamint megértettem a szülés fiziológiáját.

Miben tudok neked segíteni?

Szülés előtt

A várandósságod alatt az a célom, hogy közelebb kerülj a testedhez, hogy kialakuljon egy testtudat, hogy tudd mire van szükséged. Ez a terhesség alatt is fontos, de főleg a szülés alatt lesz segítségedre, pl. egy pozíció választásánál. TE vagy az, aki a legjobban tudod, hogy mire van szükséged neked és a babádnak!
Személyesen az óbudai Thor Gym-ben egy kis elkülönített helyiségben vannak az órák, hogy ne zavarjon minket senki. Mind a kismama tornát, a jógát, a szülés utáni regenerációs tornát meg tudjuk tartani online is, még a hegkezelést is. Az időpont mindig megbeszélés kérdése.

Kismama torna

Az óra olyan gyakorlatokból áll, amik segítenek kompenzálni a várandóssággal járó testtartás változást és az esetlegesen ezzel járó fájdalmat. Az alkalmak során megtanítok neked gyakorlatokat, amiket biztonsággal végezhetsz otthon is. Pl.: gátizomtorna, mobilizációs gyakorlatok és felkészítelek arra is, mit kell tenned derékfájás, hasfeszülés, láb vizesedése esetén. A szüléshez közeledve pedig átbeszéljük, hogy mik azok a gyakorlatok, amelyeket már végezhetsz a gyermekágyi időszakban a gyorsabb regeneráció végett. 

Kismama jóga

Ha a várandósságod előtt nem mozogtál rendszeresen vagy az első trimeszterben egy könnyedebb átmozgatást szeretnél, vagy az utolsó trimeszterben már nem esik jól intenzíven mozogni, akkor a kismama jóga lesz a neked való mozgásforma. A mozdulatokon, a légzésen keresztül segítek, hogy közelebb kerülj a saját testedhez és a babádhoz.
Itt is, mint a kismama tornán átbeszéljük az otthon végezhető gyakorlatokat mind a várandósság alatt, mind a gyermekágy idején.

Online kismama csomagok

A várandósságod alatt az a célom, hogy közelebb kerülj a testedhez, hogy kialakuljon egy testtudat, hogy tudd mire van szükséged. Ez a terhesség alatt is fontos, hogy tiszteletben tartsd a határaidat, valamint a szülés alatt is, pl. egy pozíció választásánál. TE vagy az, aki a legjobban tudod, hogy mire van szükséged neked és a babádnak! Az online kismama csomagjaim pedig a mozgás által segítenek ebben.

Szülés után

Szülés utáni regenerációs torna

Igaz, hogy a gyermekágy idején a fókusz a pihenésen van, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet semmit sem csinálni, azt meg főleg nem, hogy 6 hét letelte után mindent. A várandósság alatt megváltozott a légzésmintád, a hasizmok megnyúltak, a medencefenék gyengült. Először ezeket kell „visszaállítani”. Az első alkalommal kikérdezlek, megnézem a testtartásod, megvizsgálom a hasad. Ezek alapján összeállítunk egy gyakorlatsort, amit otthon kell végezned (napi 10-15p). 1-2 hét letelte után találkozunk újra és haladunk tovább egyre nehezebb gyakorlatokkal. Általában 3-5 alkalom elég szokott lenni, ezt az első találkozáskor meg tudom mondani.

Hegkezelés

A császármetszés ma már egy rutinműtétnek számít, de azért ne felejtsük el, hogy egy nagy hasi műtétről van szó, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tíz réteget vágnak át.
Megtanítalak hogyan masszírozd a hasad, milyen fogásokkal kezeld a heged és hogy milyen gyakorlatokkal tudod segíteni a vérkeringést az adott területen. A hegkezelést sosem késő elkezdeni. Ha régebben szültél elképzelhető, hogy ez a regenerációs fázis kimaradt, de ne izgulj semmiről nem vagy lemaradva, ugyanis ez egy életen át tartó folyamat.

5 lépcsős szülés utáni regenerációs program

A szülést követő időszakban érezheted úgy, mintha a tested nem is a tiéd lenne. Ne izgulj ez teljesen természetes és normális érzés, nem vagy vele egyedül. Ettől függetlenül nem kell együtt élned vele, célzott mozgással tehetsz ellene, már a szülést követő napokban is. Az 5 lépcsős szülés utáni regenerációs program segít, hogy újra visszanyerd az irányítást a tested felett.

Hogyan dolgozom?

Kismama torna, kismama jóga

Az első alkalmat mindig egy anamnézissel kezdjük, hogy biztosan semmilyen egészségügyi probléma ne álljon a torna útjába. Utána elmondom, hogy milyen jellegű feladatok fognak előfordulni az órán, mi miért lesz hasznos számodra, pl.: gátizomtorna, egyensúlygyakorlatok, erősítés, mobilizáció, légzőgyakorlatok. Aztán testtartás vizsgálat következik, hogy kiderüljön van-e olyan terület, aminek több figyelmet kell szentelni. Az első pár alkalom során mutatok különböző mobilizációs feladatokat, amiket később otthon is végezhetsz. Ezeket megkapod google drive formátumban is, amikor már látom, hogy jól megy és tudom, hogy biztonságosan tudod végezni egyedül is. „Házi feladat” lesz a gátizom tornája is, amire szintén megtanítalak, az első alkalommal. Az idő előre haladtával tapasztalhatsz hasfeszülést, lábdagadást, láb és/vagy karzsibbadást. Amint ezek a panaszok jelentkeznek átvesszük, hogy hogyan tudsz mozgással enyhíteni rajtuk.

Szülés utáni regeneráció

Az első alkalmat mindig anamnézissel és tesztekkel kezdjük. Olyan kérdésekre számíthatsz, mint pl.: Mikor volt a szülés? Természetes úton vagy császárral szültél? Tudod-e mi az a hegkezelés? Hanyadik várandósságod volt? Sikerült-e gátvédelemmel szülni, ha nem hogyan sérült a terület? Most esetleg érzel-e kellemetlenséget? Tapasztalsz-e akaratlan vizeletcseppenést, derékfájdalmat? A tesztek során megnézem a testtartást, a has területét, hogy mekkora a szétnyílt hasizom mértéke, funkciójában működik-e, a gátizmok együtt dolgoznak-e a hasizmokkal, és a légzésmintákat is. Már az első alkalommal adok házi feladatot, amit otthon gyakorolhatsz kb. 2 hétig. Az első lépés mindig a lokális regeneráció: gátizomtorna, hasizmok aktiválása, légzésminta rendezése; testtartás javítása, továbbá a hegkezelés, ha szükséges. Hogy a jövőben eljuss a funkcionális mozgásminták (=mindennapokban végzett mozgások) fájdalommentes végrehajtásához. E két állapot között nagyjából 3-5 alkalom telik el. Ez függhet attól, hogy végeztél-e már szülés utáni regenerációs programot, a várandósságod előtt és alatt mozogtál-e, vagy, hogy hányadik gyermeked szülted. A gyakorlatokat megkapod lerajzolva, utasításokkal ellátva, de ha időközben elbizonytalanodsz küldök videós segítséget.

Boldog kismamák

„Az első találkozásunkkor nagyon alapos állapotfelmérést csinált a testemről, és ez alapján mutatta meg az otthon is elvégzendő feladatokat.
Összesen 4 alkalommal voltam nála, ami kb. 2 hónapot jelentett, ezalatt az idő alatt teljesen összezárult a hasfalam és teljesen visszatért az érzékelés az alhasamba

Egy leválasztott teremben voltak az órák, ezért én kényelmesebben éreztem magam mintha egy edzőteremben lettünk volna.
Mindenkinek ajánlom akinek szüksége van egy empatikus trénerre, sokat jelentett hogy az alkalmak során nemcsak a gyakorlatokat mutatta meg, hanem valóban figyelt rám és a lelkemre is.

A haladás is teljesen egyéni volt, a gyakorlatokat is rám és a képességeimre szabta, valamint ezeket írásban is elküldte, ami nagy segítség volt a mamiagyamnak.

 Nelli szuper kedves és barátságos, egy percig sem szégyelltem a testem vagy éreztem magam kényelmetlenül az órán.

Minden újabb feladatot pontosan tanított meg, kitérve arra, hogy mit érzek ha rosszul csinálom és korrigálnom kell a kivitelezésen.

Nekem elég szimpatikus volt az is, hogy megtudtam mit miért csinálok, mely részek dolgoznak és azok hogy segítenek a cél elérésében. Ebben a néhány hétben látványosan visszahúzódott a hasam, nem okozott nehézséget a babám hordozása, csökkentek a hát és derékfájdalmaim. Ezután a tartásjavítás, erősítés és formálás következett, a Nellitől megszokott precizitással. A feladatok elsajátítása nem okoz gondot, addig gyakoroljuk, amíg pontos nem lesz, mindig elmondja mire figyeljek, mikor korrigáljak, így magabiztosan tudom otthon is végezni azokat.”

- Matyi Fanni

„Nellivel 3 éve ismerkedtem meg harmadik gyermekem születése után. A császáros szülések miatti problémás hasfalam, illetve a kamaszkorom óta fennálló gerincferdülésem indokolták egy gyógytornász felkeresését. Úgy gondoltam, ez egy lehetetlen küldetés, de Nelli mindkét problémámat figyelembe véve tud azóta is számomra megfelelő gyakorlatsorokat összeállítani, amivel fájdalommentesek a mindennapjaim és az állóképességem is folyamatosan fejlődik! A szavak amivel jellemezni tudnám a munkáját: alaposság, precizitás, mindenre kiterjedő figyelem.
Minden tekintetben ajánlom az általa nyújtott szolgáltatást! :)”

- Góczán Ágnes

„2021 szeptemberében kerestem meg Nellit, baráti ajánlásra. Nelli szuper kedves és barátságos, egy percig sem éreztem magam kényelmetlenül az órán.
Szülés utáni regenerációval kezdtünk, ami alatt a szétnyílt hasizmot célzó és tartásjavító feladatokat végeztem. Minden újabb feladatot pontosan tanított meg, kitérve arra, hogy mit érzek ha rosszul csinálom és korrigálnom kell a kivitelezésen. Nekem elég szimpatikus volt az is, hogy megtudtam mit miért csinálok, mely részek dolgoznak és azok hogy segítenek a cél elérésében. Ebben a néhány hétben látványosan visszahúzódott a hasam, nem okozott nehézséget a babám hordozása, csökkentek a hát és derékfájdalmaim.
Ezután a tartásjavítás, erősítés és formálás következett, a Nellitől megszokott precizitással. A feladatok elsajátítása nem okoz gondot, addig gyakoroljuk, amíg pontos nem lesz, mindig elmondja mire figyeljek, mikor korrigáljak, így magabiztosan tudom otthon is végezni azokat. Egy-egy edzéstervvel 5-6 hétig dolgozunk, minden hét végén várja a visszajelzésem, és ennek megfelelő lesz a következő heti terhelés, és ez így egy szuper dolog, mert sose lesz túl sok, de hétről hétre akad újabb kihívás. Az edzéstervek szépen épülnek egymásra a fejlődésem ütemében.
Az elmúlt egy év alatt a tartásom rengeteget javult, teljesen megszűntek a hát és derékfájdalmaim. Tele vagyok energiával, a testem pedig szépen lassan formásodik, egyre gyakrabban vagyok elégedett ha tükörbe nézek. Közben az edzések beépültek a heteimbe, ugyanúgy szükségem van rá, mint a reggeli kávéra.
Szeretem, hogy az egyéni adottságaimra és igényeimre szabottak a feladatok. Folyamatos a nyomon követés és támogatás, egyáltalán nem érzem, hogy magamra maradtam volna hetekre egy otthoni edzéstervvel. A legjobb döntés volt Nellit választani, és vele haladni a céljaim felé. Bátran ajánlom!”

- Kolozsy Angéla

Kérj időpontot még ma!

INGYENES KISOKOS

Minden, amit a szülés utáni regenerációról tudnod kell

Egy videó, melyben kicsit visszakanyarodunk a várandóssághoz, hogy megértsd miért van szükség regenerációs tornára. Magyarázattal együtt bemutatom, hogy melyek azok az apró, pici mozdulatok, amelyeket biztonsággal végezhetsz, akár a szülés másnapján is.